HÁROM NAP HÁRMAN! 1. RÉSZ: ÚTVONAL ÉS FELSZERELÉS

img_9424.jpg

Sziasztok!

Ebben a bejegyzéssorozatban szeretném veletek megosztani három nap élményét amit hárman követünk el a Börzsönyben, kezdve a készülődéssel majd egy beszámoló az útról és természetesen a konzekvencia (ha lesz).

A terv az, hogy megyünk egy nagy kört és a három nap alatt végig vadkempingezünk függőággyal. A tervezett össz táv kb. 60km amit ugye elosztunk a három napra. Tehát nem teljesítmény túráról lesz szó, inkább az élményt és a szabadban való alvást helyezzük előtérbe. Próbáltam úgy készülni, hogy a csomagom a lehető legkönnyebb legyen viszont még kényelmes és mindenféleképpen biztonságos maradjon. Nem tűnhet nagy kihívásnak, de a valóságban maga az időpont összehozása is nehézkesen ment és a függőágyazásnál azért megvannak a buktatók amiket ha nem tartunk be, vagy egész egyszerűen rosszul csinálunk, rémálommá változhat az út. Amikor kitaláltam az egészet kitűztem egy célt, hogy az étel, italon kívül, tehát a fix teher a táskával együtt nem haladhatja meg a 6kg-ot. Lényegében ez az alap felszerelés amit magammal vinnék akárhány napról is legyen szó. Az éjszakákra bebiztosítottam magam a szigetelést illetően szóval ez az őszi, félig téli, kora tavaszi szett. Mondjuk a téli annyival különbözik, hogy az underquilt melegebb ami olyan 200g plusz terhet jelent. (ez csak az alvó rendszer) Aztán mivel ugye dokumentálni szeretném az egészet rájöttem, hogy a fényképezőgép, plusz akksik, powerbank, elég sokat kivesz majd ebből a 6kg-ból magának, de úgy voltam vele, hogy azért megpróbálom.

ÚTVONAL:teljes.jpg
Az út megtervezése nem volt nagy kunszt, erre a segítségemre volt az openmaps.eu online térképe amin bejelentkezés után saját útvonalakat lehet létrehozni. Ezt megtehettem volna a locus nevü programban a telefonon, de a monitor nagyobb rálátást engedett így maradt az openmaps. A megszerkesztett térképet aztán kimentettem és betöltöttem a locusba. Természetesen a változtatás jogát fenntartjuk és ha úgy adódik eltérünk a tervezett útvonaltól.

1_nap.jpg1.nap egy kis bemelegítést terveztem Nagybörzsönytől Király-rétig majd zöld kereszten végül kék sávon haladva, egészen egy bizonyos "kunyhóromig". A térképen találni ilyen vélhetőleg jó helyeket, de aztán mindig a helyzet adja hol táborozunk. Ez a szakasz kb 15-17km pont elég, hogy bemelegítsünk a következő napra. Szerintem kényelmes iramban teljesíthető 4-5 óra alatt és átlagos emelkedés 500-600 méter lesz, ereszkedés szintén.


2_nap.jpg2.nap egy kicsit kaptatósabb  menet lesz a Godó-várig amit eddig sosem sikerült érintenünk akárhányszor voltunk a Börzsönyben, pedig mindig tervben volt. Szóval most a Csóványoson keresztül egy nagyobb kanyarral egybekötve, aztán zöld sávon lesétálunk kb. 20 kilométer egészen a várig és ott verünk tábort. Kb 1000m emelkedés és 900m ereszkedés. Izgalmas, hangulatos napnak ígérkezik, lesz időnk jól körülnézni :)

3_nap.jpg3.nap frissen és üdén ébredve, egy kiadós reggeli után kényelmesen elindulunk egy erdei úton a kék sáv felé, amin visszaereszkedünk Nagybörzsönyig. Kb 15-17 km lesz. 4-5 óra és 700m emelkedés, 1000m ereszkedés.

Röviden tömören, természetesen az út során több forrást, patakot érintünk tehát lesz folyamatos vízutánpótlás, na de ne szaladjunk ennyire előre.

Akkor nézzük a felszerelést.

TEXTIL:

Fontosnak tartom nem csak a kényelem miatt, a súly miatt is. Pl. cipőnél nekem az a tapasztalatom, hogy egy könnyű cipő, terepfutócipő sokkal kényelmesebb mint egy túrabakancs. Télen azért nem árt ha vastag meleg a lábbeli, de amíg nem indokolt addig előbb húzok fel egy könnyű futócipőt, túracipőt mint bakancsot. A jó szellőzés miatt, csak technikai ruha lesz rajtam. Volt sokszor, hogy pamut pólóba mentem hosszabb távokra. Nagyon veszélyes, könnyen megfázhatunk, nehezen szárad, szóval technikai. Abból is inkább a futóknak tervezett cuccokat szeretem jobban.

Tehát ami rajtam lesz:

- Technikai aláöltözet jó szellőzés végett  
- Technikai póló a jó szellőzés végett (a hosszú fölé)
- Melegebb pulcsi (futóknak való, jól szellőző)
- Külső héjkabát (vízálló, légáteresztő)

- Technikai alsónadrág ugyancsak a jó szellőzés miatt
- Könnyű, vízlepergető túranadrág
- Tracking zokni
- 1 csősál
- 1 sapka

- Könnyű Terepfutó, félmagas szárú cipő

Ezen kívül amit magammal viszek textil:
img_9427.jpg
- 1 pár gyapjú zokni

- 1 hosszú alá öltözet 
- 1 pehely dzseki
- 1 tiszta póló az alváshoz

Hogy miért van erre szükség?
Az a ruha amiben egész nap megyek, beleizzadok, este nem lesz olyan komfortos alváshoz. Egy tiszta ruhában sokkal jobban érzem magam és sokkal jobban is szigetel. Így van ez a hálózsáknál, Quilteknél is. Tisztán kell tartani, hogy megtartsa a szigetelő képességét. Na meg ha este tüzet rakunk és füstös leszek, sokkal frissebb érzés egy tiszta valamibe belebújni. 
( Télre van egy külön kis háló szettem sapival, sállal, zoknival. Ezt most nem viszem)



A plusz textilek összsúlya : 602g

TÁSKA:img_9417.jpg
Egy 38Les Osprey Exost viszek. Nagyon szeretem, semmi felesleges zseb vagy kialakítás.
Ennek a súlya: 1100g

FŐZŐ SZETT:img_9405.jpg

750ml titán edény fedővel: 130g
600ml FoldACup összecsukható bögre/edény: 46g
Titán serpenyő: 78g
Hosszú nyelű titán kanálvilla: 22g
Titán főzőfej: 27g
Alumínium szélvédő lemez:62g
Öngyújtó: 10g
Kis konyharuha: 15g
Ez így 390g
+
Gázpalack: 195g

Összsúly:585g


MENEDÉK

img_9395.jpg

img_9425.jpg




Ahogy mondtam ugye a fő menedék a függőágy lesz, amihez egy téli felsőrészt használok a teljes háló helyett. Nem hiszem, hogy mínuszok lesznek, de azért fő a biztonság. Ezek a felsőrészek a körülöttünk felmelegedett levegőt jobban megtartják ezért 0 fok alatt már ajánlott. A súlycsökkentés miatt az egyébként ultrakönnyű karabinereket Dyneema zsinórból készített, úgynevezett lágy karabinerre (soft shackle) cserélem ami még kb 5x könnyebb lesz. Persze ezek csak grammok, viszont a sok kicsi sokra megy és mindig ott kell spórolni ahol éppen tudunk.

img_9399.jpg

img_9400.jpg


Sima heveder helyett Dyneema zsinórból készült Whoopie Slinget használok, amivel megint csak jócskán lefaragok a felfüggesztés súlyából.  Ezt a szettet egy megfelelő ponyvával fogom kiegészíteni.

KHIBU NIRVANA függőágy téli felsőrésszel + felfüggesztés: 800g
Ez nem a sztenderd méretű NIRVANA. Ennek a mérete 320x180 és az organizer mellett van benne egy új fejlesztés amit most próbálok ki először. Egy úgynevezett csomagtartó.

KHIBU 4x3 HEX TARP ponyva + zsinórok: 920g
Titán sátorcövek 6db: 37g

Összesen: 1757g

ALVÓ RENDSZER:

img_9401.jpg

img_9403.jpgimg_9393.jpg

img_9411.jpg

A függőágyat megfelelően szigetelni kell, ehhez egy pehelytöltetű UnderQuiltet fogok használni -2 fokos komfort limittel. Ezt kiegészítem egy Pehelytöltetű TopQuilttel aminek a komfort limitje -10 fok. Ezzel bebiztosítom magamat a hideg ellen. A plusz kényelemért egy párnát fogok használni amit rögzíteni tudok a függőágyban is.


KHIBU MAGAM UNDERQUILT (pehelytöltetű -2C komfort limittel): 570g
KHIBU MAGMA TOPQUILT (pehelytöltettel -10C komfort limittel): 740g
KHIBU ANTINIGHTMARE PRÉMIUM PÁRNA(pehely töltettel): 150g

Az utolsó képre viszonyításként tettem oda a telefont, hogy lássátok milyen kicsi a csomagméret a Quilteknél. Szükség esetén ez még tovább préselhető. 

Összesen: 1460g

ELSŐSEGÉLY/HIGIÉNIA:img_9414.jpg

Az évek során kialakult a számomra szükséges elsősegély csomag. Fontosnak tartom, de azért az ésszerű határokon belül maradva. Általában nekem ez a kettő (elsősegély, higiénia) egy csomag szokott lenni és sima simítózáras tasakban vagy ultrakönnyű 15-20Dből készített kis tárolókban tartom. A gyöngyvászon tárolókat amik teli vannak zsebekkel, gumis leszorítókkal mindenféle kütyüknek, teljesen feleslegesnek tartom és nehéznek. Régen használtam én is olyanokat, de csak azt eredményezte, hogy mindig teli raktam minden hülyeséggel.

Elsősegély:

- Gyógyszerek( fájdalom csillapító, gyomornedv ellenálló tabletta)
- Sebtapasz többféle méretben
- Ragtapasz (kevés, nem egy egész tekercs)
- Betadine
- Szemöldök csipesz (tüske kullancs kiszedéshez)
- Vízfertőtlenítő folyadék

Higiénia:

- WC papír, külön feltekerve pár méter
- Utazó fogkefe+fogkrém
- Nedves törlő
- Zsebkendő

A kettő összsúlya: 202g

VILÁGÍTÁS:img_9416.jpg

Egy fejlámpa lesz nálam és pótelemet nem viszek mert három nap az nem sok idő. Van, hogy 3 hónapig nem cserélek elemet úgy, hogy havi k 2-3 alkalommal használom. Egyéb világító eszközöket nem viszek.

Fejlámpa:
- Black Diamond

Súly: 90g

 

TÁROLÓZSÁKOK:

Mindennek a nettó tömegét mértem le és külön a zsákokat is megmértem.

Zsákok összsúlya: 70g

EGYÉB:img_9407.jpg

A többi dolgot nem sorolom sehova csak felsorolom :)

-Kés: 62g
-Ülőpárna: 58g
-Vízszűrő: 48g
-Vízszűrő koszos zsák 900ml: 28g
-Műanyag üveg (2db): 92g

-Táska belsejébe zsák a beázás ellen: 20g

Összesen: 308g

img_9420.jpg
A táska esővédővel ellentétben én inkább belülre rakok egy szemeteszsákot (vagy valamilyen zsákot)

mert az a tapasztalatom, ha esik az eső rendesen akkor mindegy, hogy volt e huzat a táskán. Valahol vizet kap a zsák és rendszerint beázik, hacsak nem teljesen vízálló anyagból készült. Ezért hadd ázzon, ami meg belül van az védve van.

KAMERA/ELEKTRONIKA:img_9430.jpg

Gondolkodtam mit vigyek magammal, de végül a fényképezőgép mellett döntöttem. Ahhoz viszek egy powerbankot, egy akkumulátor töltőt és 2db pótaksit. Ez remélhetőleg elegendő lesz, hogy rövidebb videókat és képeket készítsek a 3 nap alatt.

-Kamera (Canon eos100D): 860g
-Powerbank (Hama): 240g
-Akksitöltő (batmax): 66g
-Pótaksi (2db): 69g

Ennek az összsúlya: 1235g

ÉTEL:img_9444.jpg


Na igen, ez az amivel igazán el lehet rontani a dolgot, azaz el lehet szállni a súllyal. Úgy gondolom, hogy a pakolásnál a félelmeink is helyet kapnak ami nálam rendszerint két dologban nyilvánul meg. Mivel félek, hogy fázni fogok (mert már egyszer nagyon megjártam az alvó rendszer tekintetében és a ruhában) ezért hajlamos vagyok a melegebb cuccokat berakni, illetve akármikor megyek egy kabát mindig van nálam estére.
A másik dolog az étel... Félek, hogy éhes leszek ezért rendszerint eltúlzom a kaját. Mindig hozok haza belőle.
Viszont most próbálom könnyű, változatos ételekből összerakni a menüt. Leginkább szárított ételeket viszek, olajos magvakat, édességet.

img_9431.jpg
img_9438.jpg
A spékelés művészetét használom fel :) ami azt jelenti, hogy mondjuk az egyszerű bögrelevest felütöm szárított hússal, kolbásszal saját készítésű aszalt répával, gombával (laska, csiperke). Ilyen szárított hozzávalókkal az ételeket kedvünkre vadíthatjuk és tényleg egy egyszerű levesből, tésztaételből mennyei ebédet, vacsorát készíthetünk. Pl. reggelire tortillába tekert szárított zöldségeket (bab, répa, gomba) kolbásszal chilli szósszal fogok készíteni. Előtte nap este beáztatom a hozzávalókat, reggel pedig megpirítom a serpenyőben.. 

Lesz nálam 2 liter víz, de ezt folyamatosan pótolni fogom forrásból, patakból, bármiből. 

Az ételek összsúlya zsákkal együtt+víz: 3800g

Akkor összegezzem!
A felszerelés súlya ami -2 fokig (komfort limit) biztosítva van az alvórendszer tekintetében
nem több mint: 6192g
Kamera és a hozzá tartozó kiegészítők ami opcionális: 1235g
Étel ital ami folyamatosan csökkenni fog az út során: 3800g
Tehát a Bruttó súly:11227g 
Úgy gondolom, hogy ez nem rossz ahhoz, hogy még kényelmesen, biztonságosan is maradt a cucc.

Már nagyon várjuk mindhárman a túrát, semmi sem tántoríthat minket vissza. Persze ha esik az eső és az évszázad vihara közeleg akkor átgondoljuk a dolgokat, de részemről semmi sem lehet akadály. Szeretem a kihívásokat. :)

folyt. köv....... 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://khibuhiker.blog.hu/api/trackback/id/tr5214196941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fairy.hu · http://fairy.hu/ 2018.10.24. 18:20:32

Egyetlen szó járt a fejemben a bejegyzést olvasva: overkill.
www.urbandictionary.com/define.php?term=overkill

paleszp 2018.10.24. 19:04:54

Ha nem akarsz nagyon főzőcskézni, itt megtalálsz egyszerűen elkészíthető készételeket is. (Nekem nem jön be a maggie-knorr féle vegetalevesek ;) ) A füstmentes ételmelegítővel talán még egy kis súlyt is megspórolhatsz: www.moose.hu
Ha meg fázós vagy sokat javít a közérzeten egy testmelegítő!

Kali Gyula 2018.10.24. 20:30:28

@fairy.hu: Egy exkollégám most azt mondaná, hogy nincs olyan hogy overkill hanem csak kill... nem lehet "túlölni" valamit csak minél könnyebben megölni ;)

Nagyon impresszív a cikk... belekötni nehéz de talán lehet adni hozzá egy pár "overkill"-t:

a) én egy régi 0.9Kg-os NATO-sztenderd 40L-es "3 days assault pack"-et használok 8 éve és azóta csak könnyebb lett... a szögletes forma ellenállóbb és könnyebb pakolni (ellenpélda hiányában és szerintem)
b) ha előfőzitek a húst szárítás előtt az tüzelőanyagot spórol de főleg időt akkor amikor az ember tényleg éhes
c) én egy IKEA-s gyertyatartó-t használok kempingfőzőnek ami nem csak könnyebb mint egy gáztartály, de az ott talált száraz fát is fel tudom használni. természetesen folyékony tüzelőanyagokkal is működik de a zselés alkohol egy biztonságosabb választás ha kevés a fa...

Kali Gyula 2018.10.24. 20:35:19

@paleszp: bunkóság lenne azt kérni hogy ne reklámozz? SZERINTEM ez végre egy ultra-lightweight hikers cikk te meg egy cég olyan cuccait reklámozod ami ennek szembe megy... NEKEM ez végre egy olyan terület ahol az ész az úr és nem a pénz...

paleszp 2018.10.24. 20:47:14

@Kali Gyula: Igazad van, bocs, leszedni nem tudom :( A cikked viszont jó!

Egyallampolgar 2018.10.24. 21:08:18

Szia! Engem is érdekel a túrázás. Érdekes volt a cikk köszi!
Miért kell két hálózsák? Ami -10ben még komfort az nem bőven elég? Miért kell "kiegészíteni"?

Khibu Hiker 2018.10.24. 21:13:54

Kedves @Kali Gyula, @paleszp köszi a hozzászólásokat. Azért szeretem a gázpalackos megoldást mert gyors, hatásos és tiszta. Alkoholos főzővel bajom volt hideg időben és kicsit szöszölős, de ettől függetlenül szoktam használni csak ritkán. A "hobókályhás" megoldás meg, hogy is mondjam.. nem én vagyok.. füstöl nem olyan hatékony. Viszont az sem kizárt, hogy egyszer ráfanyalodok. :) Az osprey táska a 35les most a hetedik táskám amit próbálok, engem eddig az ospreyek győztek meg. (de biztos ennél is van jobb) A kajamegoldásokat csekkolom, köszi. :)

Khibu Hiker 2018.10.24. 21:22:52

@Egyallampolgar: Szia! Nem két hálózsákot használok csak egyet. Szóval ha földön alszok akkor ugye kell egy megfelelő derékalj ami jól szigetel, plusz kell egy hálózsák. A függőágynál is ez a helyzet csak ott nem derékaljat használok hanem egy úgynevezett Underquiltet ez egy pehelytöltetű takaró ami a függőágy alá kerül és megfelelően szigetel. Itt egy cikk róla amit korábban írtam: khibuhiker.blog.hu/2018/01/08/underquilt_avagy_nem_kell_hogy_tobbe_fazz_a_fuggoagyban

2018.10.24. 22:22:37

Ha már ultralight, én a főzőcskézős eszközöket hagynám el. Az embernek nem feltétlenül van szüksége melegételre, 3 napig meg különösen nem nagy kunszt kibírni.

Én mondjuk személy szerint nagyon rühellem a technikai öltözetet, sem futásnál, sem túrázásnál nem vált be. Nyáron nem tudok jobbat egy fehér pamut pólónál, télen meg nem a póló a kulcskérdés, bár néha még -10-ben is pólóig kell vetközni emelkedőn, napsütésben és szélcsendben.

ze11 2018.10.24. 23:15:27

Egy lámpa nem lámpa. Tudom, három főnél három lámpa van, de ez _is_ személyi, nem pedig csoportos felszerelés, ellentétben pl. a gázpalack+főző párossal, ami viszont simán lehet egy darab három főre.
Ja, és nekem már mekkent meg úgy elem, hogy semmi előjele nem volt, ment a lámpa normál fényerőn, aztán elaludt, és annyi volt. Utólag mérve az elemeket, az egyik adta meg magát teljesen. (Egy csomagból lettek berakva a lámpába...)

ze11 2018.10.24. 23:16:17

@Zabalint: Jó is az, amikor az izzadtságot magában tartja a pamut... :-P

2018.10.25. 06:10:09

@ze11:
Ha nagyon meleg van, akkor a technikai öltözetnél meg mindenedről folyik le az izzadtság. Addig jobb talán a technikai öltözet, amíg a pamuttal kicsit izzadnál, azzal meg még nem, de ez nagyon-nagyon ritka együttállás, ha már a technikaival is izzadsz, akkor már az a rosszabb. Persze most egy réteget feltételeztem, melegben, ha több réteg van, akkor ha izzadsz, akkor a rétegeket lőtted túl, nem azt hogy mi van alul.

Khibu Hiker 2018.10.25. 07:41:18

@Zabalint: Való igaz ki lehet bírni, mondjuk néztem már ilyen stoveless megoldásokat, hogy hidegen áztatják a kaját és nem használnak semmilyen főzőt. De annak talán akkor van értelme ha igazán sokat megy valaki. Három napnál bevállalom a plusz terhet, hideg időben jól esik valami meleg kaja. A ruhánál pedig igen, az a terv, hogy játszok a rétegekkel. Nem is azzal van a baj, hogy beleizzadok (mert igen mindenbe bele fogok)hanem hogyha megállunk akkor sem tudom kiszárítani.

Khibu Hiker 2018.10.25. 07:43:55

@ze11: Jogos, ezzel nem számoltam, hogy elromolhat. Eddig még nem volt baj vele és este amúgy sem megyünk ezért mindig egy lámpát viszek pótelem nélkül. Na majd meglátjuk :)

2018.10.25. 09:39:41

Én bringában "utazom", és ott is mindig furcsán néztem a grammániázásra (ott is durván megy ez bizonyos területeken), és mindig azt mondom, hogy ha reggel kulázol egy jót, máris ledobtál egy-másfél kilót, szóval minek pöcsölni itt a grammokkal a felszerelésen. De nyilván van, akit ez leköt, szóval hajrá.

2018.10.25. 10:21:25

@Kolompár Magneto:
Én ugyanezt gondolom a súlyfeleslegről is. Nyáron volt egy 2 napos túrank az Alpokban, kellett hágóvas, beülő, kantár, sisak is, ráálltam előtte a mérlegre, hogy megmérjem magam hátizsákkal és nélküle, hát megállapítottam, hogy a kb. 13 kilós zsákkal együtt kevesebb vagyok, mint 5 éve voltam zsák nélkül, pedig elvileg akkor sem voltam elhízott, ha a puszta számokat nézem. Ehhez képest mondjuk egy 0 fokban komfortos hálózsák, ami 1,2 kg körül van, 30 ezerbe kerül, fele tömeggel (és kisebb térfogattal) 100 ezer felett, és nyertél 0,6 kilót...

Viszont ha se súlyfelesleg nincs, és a wc-zés is sikeres volt akkor nagyon nem mindegy, hogy még 12 vagy 6 kilót viszel. Igen, a posztoló 3 napos, egy napra nem túl hosszúra tervezett túrájában még nem túl érdekes, de azokat a méregdrága, de könnyű cuccokat nem erre az egyetlen túrára vette, valamint ha ezen túránál precízen méreget, akkor a módszere jó lesz más túránál is, ahol esetleg kritikusabb, hogy mennyit visz.

Nekem saját tapasztalatom amúgy, hogy a vízzel lehetne legtöbbet spórolni, azonban a szomjazás nem játszik, az többet kivesz az emberből, mint a nehéz cucc. Ha vannak jó források, az főnyeremény, Magyarországon vagy Szlovákiában teljesen felesleges fertőtleníteni, szűrni, mert alig van legeltetés, így majdnem minden forrás iható, szemben Erdéllyel, ahol rengeteg helyen sehogy nem merném meginni a forrásvizet, de vannak helyek az Alpokban vagy a Velebitben, ahol meg ha nincs esős idő, akkor semmilyen víz sincs.

ze11 2018.10.25. 16:16:56

@Zabalint: Akkor van az, hogy sok a felvett technikai cucc, vagy rétegszámban, vagy pedig vastagságát tekintve. Nekem lucskosra izzadós esetet csak egy rosszul, de inkább sehogy sem szellőző "utángyártott" softshell produkált eddig - mióta kapott néhány jól irányzott (a másolt tipusban meglévőhöz hasonlóan elhelyezett) szellőzőt, azóta nem csinál ilyet.

ze11 2018.10.25. 16:22:39

@Khibu Hiker: Három napnál én még odatennék a cucchoz egy pár botot is - nagyon sok terhet le tud venni a lábakról, még sík terepen is, ti meg azért a Börzsönyt célozzátok, ahol azért "előfordul" néhány combosabb emelkedő meg lejtő, no meg patakátkelés is jöhet szembe, ahol szintén jól jöhet a dupla pótláb :-)

2018.10.25. 16:25:02

@ze11:
Vagy akkor, ha nyár van, meleg, egyetlen réteg a technikai póló, különösen ha nagy terhelés után megállsz. Ez különösen "kellemes" lehet, ha mászás is van a túrában, a kezedről meg folyik le a víz. Egyébként anno kosaras meznél is utáltam, mindig örültem ha edzésen abba a csapatba kerültem, akik a pamut edzőpólót viselték, és nem a mezt.

Futóversenyen lehet hasznos, de egyébként sem futóedzésnél, sem túrázásnál nem veszek fel ilyet, mert ráadásul az anyaguk kényelmetlen is.

Khibu Hiker 2018.10.25. 17:01:33

@ze11: Igen! Egy fél van meg sajnos ezért nem viszem a botot. :/ Bár most beletetted a bogarat a fülembe és lehet elviszem azt az egy darabot..

Kali Gyula 2018.10.29. 21:09:32

@Khibu Hiker: szerintem a tűz a morálhoz kell... én azért rakok egy száraz keményfának tűnő darabot a hobo-főzőbe mert a zselés alkoholnak nincs tűz-színe. Izzadtság ellen egy megoldásom van: víztaszító műszál mint bármelyik poliészter (kb PET-palack-ruha) vagy rugalmas kopolimer, azok szélben vagy ventillátoron perceken belül megszáradnak... de amúgy nekem a füst is csak egy újabb játék, nem kellemetlenség ;)

Khibu Hiker 2018.10.30. 08:15:00

@Kali Gyula: Egyetértek, kell! Írtam is, hogy ha este tüzet rakunk és füstös leszek azért is a külön alvós cucc. Az esti tábor a tábortűzzel egész! Viszont ha menet közben megállunk és kell csinálni egy levest, teát, kávét bármit amihez vizet kell forralni, akkor a gáz a leghatékonyabb(nekem) és nekem csak macera a tűzzel való maszatolás. De megértem, hogy szereted, sok ismerősöm használ hobo kályhát és rajong érte. (mindenki másképp csinálja) :)

averageuser 2019.01.09. 22:54:28

A hó miatt vinnék egy pár Yaktrax hóláncot, kb 150g. Ami a karabinert illeti, kezdö hammockos vagyok, de kijövök karabiner meg whoopie nélkül, helyette LoopAlien-eket használok, kettöt a tetönek, kettöt a hammocknak, plusz 2 kis alumínium guyline pálcikát a fatörzs rögzítésnél.

KHIBU HIKER

TÚRA ÉS VADKEMPING, SAJÁT CUCCOK TESZTELÉSE, FEJLESZTÉSE. BESZÁMOLÓK TÖBBNAPOS TÚRÁKRÓL, TÁBOROZÁSRÓL.

Friss topikok

süti beállítások módosítása